Aktuális
2010. április 23. - Bírói rendszer és elszámolás
Az MBSZ elnökségének határozata alapján 2010. március 20-tól a következő elszámolási rendszer szerint működik a bírói elszámolás:
Az MBSZ versenynaptárában rendezett versenyeken (kivétel a Felnőtt OB) kettes bírói rendszer lépne életbe (elnök, vezetőbíró) azaz a vezetőbíró döntése érvényes, kirívó hiba esetén a szőnyegelnök módosíthatja azt konzultálás után.
2 szőnyeg esetén 4 bíró + elnök, 3 szőnyeg esetén 6 bíró + elnök, 4 szőnyeg esetén 8 bíró + elnök működne közre, valamint szőnyegenként egy titkár.
2010. április - EB Baku
Az áprilisi Európa Bajnokságon Bakuban a magyar válogatott 4 bronz érmet gyűjtött be a roppant erős mezőnyben. A hölgyeknél Sastin Mariann az uraknál Módos Péter, Lőrincz Tamás, Bácsi Péter állhatott a dobogóra. Bíróink közül Bacsa Péter és Péteri László olimpiai kategóriás nemzetközi bírónk képviselte a magyar színeket Bakuban. A Fila bíróbizottsága a döntők során 6 mérkőzést, ami a döntők egyharmada volt, bízta rájuk e nemes feladatot, amit tökéletesen oldottak meg. Több számos elődöntőn és színvonalas mérkőzésen működtek közre, erősítve pozíciójukat a londoni olimpia előtt. Ez azért fontos megjegyezni mivel az Európa és a Világbajnokság alkalmával csak kiemelt olimpiai kategóriás bírók fújhatják a sípot a világ minden országából összegyűlve. A szervezők félelmetes hangulatot produkáltak, a naponta több ezer nézővel biztosítva a verseny színvonalát. Elmondásuk alapján ilyen légkörben bíráskodni fantasztikus érzés.
2010. január 26. - Bírói értekezlet
2010 január 22-én volt az országos bírói értekezlet, a Müller Ferdinánd edzőteremben ,ahol 73-an bírók és edzők jelentek meg. A birkózó szövetség elnöke Dr. Hegedűs Csaba köszöntötte a jelenlévőket ,és röviden értékelte az előző év bírói munkáját, majd átadta a 2009-es év díjait. Az év bírója Weisz György lett aki a junior világbajnokságon bíráskodott és remek teljesítményt nyújtott. Az év fiatal bírója díjat Lőrik Zsombor kapta. Bacsa Péter értékelte a versenyek tapasztaltait, beszámolójában kitért a bírók hazai megítélésének javulására. Elek Tamás a bíróbizottság pénzügyi beszámolójában az előző év megtakarítását említette, gazdaságos volt a tavalyi év. Majd a tabella vezetés berkeibe engedett betekintést a jelenlévők számára ,mely mindenképpen hasznos információ edzőknek,bíróknak ha a versenyzők tudni szeretnék a helyzetüket a versenyben. Péteri László a nemzetközi bíráskodásról beszélt ,hogy milyen hatással van a hazai bíráskodásra és az edzők munkájára. Később az ebédszünet után gyakorlati előadásban mutatta be a fontos szituációkat térdelő és álló helyzetben két fiatal birkózó Fazekas Balázs és Szabó László segítségével. A továbbiakban bonyolult helyzetek megítélését láthatták dvd-n mely anyag kiosztásra került az érdeklődők számára.
2. oldal / 5







